TUDJA BIZTONSÁGBAN OTTHONÁT FOLYAMATOS ÉLŐKÉPET BIZTOSÍTÓ KAMERÁINK SEGÍTSÉGÉVEL!

Kamera segítségével lehetőség van folyamatos, valósidejű élőkép-figyelésre, de a képet rögzíthetjük, tárolhatjuk is. A kiválasztás során a célnak megfelelően választhatunk beltéri és kültéri, fekete-fehér és színes, nappali és nappali-éjszakai üzemmóddal rendelkező kamerát. 

A kamerarendszereknek két nagy csoportja van:

  • analóg rendszerek
  • IP rendszerek

Adott egy analóg kamera, amelynek videójelét csak úgy tudjuk rögzíteni, ha a kamera működési helyszínén belül található a rögzítő egység is. Ez egy fizikai hálózat, amelyben a két eszközt fizikailag valóban össze kell kötni.

Adott egy IP kamera a rögzítő lehet ugyanabban a hálózatban is, ahol a kamera működik,  

De tartozhat egy kamerához több rögzítő is, minden rögzítő egy időben végezheti a dolgát attól függetlenül, hogy az egyik rögzítő éppen Budapesten vagy Angliában került elhelyezésre.

Sőt, ha sok IP kamerát fűzünk egy hálózatba, a kamerák természetesen bárhol lehetnek a neten egymástól független helyszíneken. 

az IP kamera és a rögzítő ilyenkor logikailag az analóghoz hasonló fizikai hálózatot alkot, de megtehetjük vele, hogy az IP kamerát egy internetes kapcsolattal rendelkező router mögé helyezve, ugyanakkor a rögzítő lehet egy távolabb városba is egy másik ugyancsak internetes kapcsolattal rendelkező router mögé elhelyezve. 

Figyelje meg a nap bármely szakaszában otthonát!

Szeretne egy részletgazdag, 0-24 aktív megfigyelőrendszert?

Keressen minket még ma, hogy az Ön igényeinek megfelelő védelmi rendszert hozhassuk létre!

EREDMÉNYEINK SZÁMOKBAN

Jelenleg több mint 1.538 címen nyújtunk professzionális biztonságtechnikai szolgáltatást!

KBSZ ÁLTAL ŐRZÖTT AKTÍV CÍM

TELEPÍTETT RIASZTÓ ÉS KAMERA RENDSZER

ÉLŐ ERŐS ŐRZÉST KIVÁLTÓ KAMERA RENDSZER TELEPÍTÉS